Megkapta a válaszát a magyaroktól Zelenszkij: most már végleg pont kerülhet Ukrajna EU-csatlakozására

Magyar Levente elmondta: „A valós helyzet az, hogy egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték”.

Magyar Levente elmondta: „A valós helyzet az, hogy egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték”.
Nehéz szavakba önteni, milyen sötét gyűlölethullám társul a rengeteg részvétnyilvánítás mellé.
A csütörtöki nappal azonnal berendelte a Külügyminisztérium Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
„A kormány fel van készülve arra, hogy távol tartsa a magyar emberektől mindennek a negatív hatásait” – fogalmazott az államtitkár.
„Nem volt és ma sincs szükségem közbenjárókra, amikor Ukrajnába kell utaznom egyeztetni” – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.
A megbeszélés a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak rendezéséről szólt volna.
Robert Palladino elkötelezte magát a Magyarországgal való együttműködés mellett.
A hírről Magyar Levente külügyi államtitkár számolt be.
„Mi azt a fajta emberközeli segítséget szeretnénk megadni napi szinten a nélkülözőknek, amelyekkel életeket tudunk jobbá tenni” – hangsúlyozta Magyar Levente.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Kijevbe utazott. Célja, hogy magyarázatot kapjon az ukrán külső beavatkozásra, ennek elmaradása esetén Magyarország válaszlépéseket helyez kilátásba.
„Cél, hogy Magyarország és az Egyesült Államok útja ne tartson szét jobban, mint eddig” – jelentette ki Magyar Levente az egyeztetések után.
A miniszterhelyettes szerint akármi történik, a két ország közötti történelmi barátság továbbra is stabil marad.